7. fejezet
barbuci 2006.10.29. 14:44
uffy ekkor megmozdult. Angel mellkasára hajtotta fejét. A férfit ez visszazökkentette a valóságba. Elhallgatott egy kicsit, várt. Meghallotta a lány szívverését. A férfi tudta már nincs menekvés. A lány, aki mellette feküdt teljesen elrabolta a szívét. Bezárta egy ládába, amit lelakatol és a kulcsot jó messzire, hajította. Ahol senki nem találhatja meg. Angel megértette, hogy kettejük közt- akár mennyire is tagadják érzelmeiket, vagy keülik az egymással való érintkezést- ketten összetartoznak.
- Angel.- Szólalt meg Buffy.
- Te... tessék?… Jaj nekem most már mennem kéne, mert még lenne egy-két elintézni valóm.
Azzal kibújt a lány öleléséből. Felállt, megigazította ruháját, felvette cipőjét. A lányra nézett kissé segélykérően és szomorúan. Lehajolt hozzá és homlokon csókolta. Elindult határozottan az ablak felé és ugrott. Buffy odarohant az ablakhoz, de már csak a férfi árnyékét látta a homályban.
Angel mikor hazatért, már nem volt nála senki. Most legnagyobb örömére. Nem lett volna kedve senkivel sem beszélgetni. Most nem.
Lement a lakrészébe, ami az iroda alatt volt. Levetkőzött és a fürdő felé vette az irányt. Meg engedte a forró vizet és beállt alá. Becsukta a szemét.
Kapu az elveszett lelkekhez. – olvassa magában egy fehér márvány kapura volt vésve a felírat.
- A posta alatt van?
- Ha belegondolsz, még logikus is.- Szólalt meg Doyle.- Figyelj az "Orákulumok" kiszámíthatatlanok úgyhogy, ha bejutsz, ne vacakolj, kérdezz és gyere ki.- A férfi az előtte álló tálba mindenféle növényeket és egyéb dolgokat pakol.
- Te nem jössz?
- Nem lehet. Én csak a hírnök vagyok. Te vagy a harcos, ha tiszta a lelked és ezt jól csinálom.- Bebocsátásért esdeklünk hozzátok… Akkor túlélhetjük.- A tálból nagy láng csap föl. Ezzel egyidejűleg az ajtó is kinyílt. A szobát fényár úsztatja, alig lehet látni valamit is.- Mehetsz!- Kiált fel Doyle.
Angel besétál. Odabent két fura lény fogadta őt. Mindketten emberszabásúak, csak a színük kék.
- Kövess minket alacsonyabb rendű lény!- Szólal meg először.
- Mi szél hozott?- Kérdezi a nő.
- Nem kellene…- Az ajtó bezárult.
- Megidéztél, de nem hoztál ajándékot.
Angel lepillant az órájára és levesz.
- Ezt hoztam.- És abban a pillanatban, amint ezt kimondta az óra már repült is a nő kinyújtott kezébe.
- Szeretem az időt, olyan kicsi és olyan sok van belőle.
- Nos?- Kérdezi a férfi.
- Mi történt velem?
- Tehát igaz bátyám…- Fordul a férfi felé.
- Többé már nem harcos.- Folytatja az elkezdett mondatot.
- A démon vére akkor nem a "Létező erők" csinálták.- Nézi a fel és alá járkáló lényeket.
- Létező erők!- Mondja meglepetten a férfi.- Megmentetted az emberiséget? Megelőzted az apokalipszist?
- Legyőztél egy mohra démont, az élet megy tovább.- Folytatja a nő.
- Az emberéletem. Nem mérgeztek, vagy átkoztak meg?- Kérdezi Angel, aki még mindig nem hiszi el, hogy mi történt.
A nő felemeli a kezét és hallgat, majd leengedi.
- A látnokok szerint nem. Ha így történt, akkor így kell lennie.
- Mostantól úgy élsz, és úgy halsz meg, mint bármelyik halandó.
- Te is átéled a kínokat és a gyönyöröket.
- Amit mi szolgálunk többé nem az, amit te szolgálsz. Nincsenek kötelezettségeid.- A férfi és a nő összetalálkozik, megfordulnak és elindulnak egy végtelenbe torkolló folyosón.
- Ennyi szabad vagyok?- Kiált utánuk Angel. De választ nem kap. A férfi megfordul és suhint egyet a kezével. Ennek hatására Angel kirepül a ajtón, amin jött.
- Mi az, nem sikerült?- Kérdezi Doyle kíváncsian aggódva.
- De igen.
- Elég gyorsan végeztél.
- Mi?
- Nézz az órádra.
- Á, nem tudok. Legközelebb figyelmeztess, arra, hogy hozzak ajándékot.
- Tudtam, hogy elfelejtettem valamit. Mi történt, mit mondtak?
- Egy kicsit összezavartak, de a lényeg az, hogy igaz. Szabad vagyok.
- Nem tudom elhinni.
- Én sem vagy is, most mihez kezdjek? Egy teljesen új élet áll előttem. Azt sem tudom, hogy hol kezdjem.
- Nem baj, majd rájössz. Innentől kezdve azt csinálhatsz, amit akarsz. A kérdés csak az, hogy mit akarsz?
A fürdővíz szinte teljesen elárassztotta a fürdőt, mire Angel magához tért. Elzárta a csapot, magára húzott egy inget meg egy nadrágot és felment az irodába. Levett a polcról egy könyvet. Leült az asztalához. Észreveszi, hogy kilóg a könyvből valami. Egy fénykép. Buffy fényképe. Ez az egyetlen, ami maradt neki belőle.
- Ma reggel locsoltam meg ezt a virágot és most nézd meg! Én mondom neked, bárhová is megy Buffy sötét erők, követik.
- Miatta hervadt el?
- Mi mással magyaráznád meg?
- Féltékenység?
- Hogy féltékeny vagyok rá? Ugyan kérlek.
- Csak egy elmélet.
- Az vagy sem az életünk olyan, mint egy kaleidoszkóp.
- Honnan veszed Angel még csak egy napja ember.
- De ebből már két és fél órát töltöttek lent a lakásán. Együtt.
- És? Nem érdemelnek meg egy kis boldogságot azután, amin átmentek?
- Had magyarázzak el egy- két dolgot. OK. Szenvednek és harcolnak, de ez már megszokott, most viszont amíg ők egymásnak esnek, addig a világ, ahogy mi ismerjük darabokra, hullik.
- De már nem ül rajta az átok. És nem is biztos, hogy ők most…
- Ugyan már… elemészti őket a tiltott szerelem. Hónapok óta nem is látták egymást, Angel váratlanul ember lesz… persze, biztos csak teáznak és sütit esznek.
|