…vár...

os mikor visszaérkezett nem várta őt senki. Doyle csak később jött. Benyit a férfi irodájába. Felgyújtja a villanyt. Először nem is tűnt fel neki semmi, azt hitte nincs ott senki, ezért kiment. Készített egy főzet kávét és teát. Közben Angel kijött a szobájából és odalépett Doyle mögé, aki nem láthatta őt a szekrény üvegében. Egyszer csak leejtett valamit és mikor fel akart volna egyenesedni, meglátta Angel lábait. Lassan feláll és neki akart, volna már támadni, de észbekapott, hogy ki is áll előtte.

- Istenem! Halálra akarsz ijeszteni?- Kérdezi a szívéhez kapva.- Mikor jöttél?

- Éjjel.

- Mi történt?

- Nem akarok róla beszélni.

Azzal bevonult vissza az irodájába. Lekapcsolta a villant, elővett egy könyvet és leült az asztalához. Visszavackolt a maga kis denevérbarlangjába.  Egy árnyék. A szerencsétlen emberiség arcnélküli bajnoka. Ahogy Doyle mondaná.

Doyle kint várakozott, próbálta elütni az időt, amíg meg nem jön Cordelia. De nem hagyta nyugodni, ami a héten történt. 

Cordy könnyeden belibbent az irodába, magával hozva a pezsgést és a mosolyt. Egészen addig jó kedve is volt, míg meg nem látta munkatársát. Ránézett és tudta, megérkezett.  

- Mikor jött vissza?

- Tegnap késő este.

- És?

- Jó bőrben volt.

- Találkozott Buffyval, három napig Sunnydale-ben volt és segített neki elintézni azokat, akiket láttál.- Visszafordul és figyeli tovább a sötétségbe burkolózott lényt.- Hol a homlokráncolás és a komor tekintet? – megint a mögötte állóhoz fordul.- Ez csak azt jelentheti, hogy a szokásosnál is feldúltabb. A padlóhoz vágta Hurrikán Buffy.

- Gondolod?

- Ah… Még olyan sokat kell tanulnod kicsi ír ember. Ó, Istenem!- és berontanak a szobába.- Ne csináld ezt Angel.

- Figyelj öregem ezt nem éri meg!

- Nem?

- Mért mire készültél, akarom mondani, mire készült, a főhős?- Kérdezi Buffy.

- Hát az asztala ferde volt és ki akarta egyenesíteni, egy karóval, amit a fiókjából vett elő.- Azzal folytatta a történetet

- Nem! Nem szabad ennyire kiborulnod, majd találkozol valaki mással, csak idő kérdése.- Cordelia igen meggyőző érveket sorakoztatott fel, de érezte ezt inkább nem kellett volna kimondania

- Jobb lenne, ha ideadnád!- Vágott közbe Doyle.

- Ki kell vízszintezni az asztalt. Egyeletlen a padló.- Lehajolt és megemeli az asztalt, majd felnézett rájuk.- Azt hittétek…

- Csak Doyle hitte! Tudod, milyen az észjárása. Mivel láttad Buffyt…

- Én csak azért mentem oda, hogy megvédjem! De nem avatkoztam közbe, nem is tudta, hogy ott vagyok.- Mentegetőzött Angel.

- Tényleg? Szóval elkerülted.

- Nézd Buffy az életem része és ez már soha nem, változik meg. De ő ember én meg… nem. És ezen nem változtathatunk. De jobb is, ha nem kavarjuk fel az állóvizet!

- Lehet, hogy neked jobb. De ha az én, ex-pasim visszajönne a városba, mindenhová követne, aztán köszönés nélkül lelépne én biztos, hogy… 

- Szomorú lennél.- Ugye?

A hang irányába fordul mindenki, aki az irodában tartózkodott. Úgy néztek rá a most jövőre, mint, aki nem is ember.

 - Buffy? Buffy! Itt van a városban! Mi szél hozott, mi szél hozott erre?

- Az apámhoz jöttem. Gondoltam beugrom.

- Ó micsoda meglepetés?

- Hogy vagy Cordelia?

- Jól, én jól. Te?

- Voltam jobban is

- Áhá.- Állapítja meg Cordy, de senki nem tudja milyen következtetést vont le ebből a lány.- Ő Doyle látomásai vannak azokról, akik bajba kerültek.  

- Nagyon örülök…- Nyújtja kezét üdvözlés képen, de Cordelia belékarolt és kirángatta a szobából, miközben motyogott valamit.

- Most pedig magatokra hagyunk benneteket.- Buffy becsukja mögöttük az üvegajtót. 

A helységben most már nyugodtan beszélgethettek, de egyikük sem tudott megszólalni. Álltak egymással szemben és csak nézelődtek. De egymásra nem pillantottak. Angel végül leült az asztala sarkára és:

- Hát… ő… jó, hogy… Adhatok neked valamit?

- Mondjuk magyarázatot. Kinek képzeled magad, hogy besétálsz a városba, és -mindenhova követsz.

- Sajnálom…

- Mi ez egy kínzás, amit csak nekem találtál ki?

- Nem akartalak kínozni…

- Te láthatsz engem, de én nem téged? Milyen játékot, játszunk?

- Semmilyet! Én nem játszom. Megbirkóztam a döntéssel…

- Amit egyedül nélkülem hoztál meg!

- Azt próbáltam tenni, amit helyesnek gondoltam. Tudod, Buffy ez az egész nagyon bonyolult. Nagyon hosszú lenne elmagyarázni…

- A barátod látott a víziójában ezért Sunnydale-be jöttél!?

- Oké. Talán nem is olyan hosszú

- Úgy érezted, hogy nem vagyok elég fontos, hogy elmondd, ott voltál?

- Próbálom megmagyarázni… Úgy éreztem, túl fontos vagy, hogy szóljak.

- Már nagylány vagyok. És nem egy középiskolás csitri. Sok minden történt amióta elmentél.

- Tudom! És tisztelem is.

- És nincs szükségem arra, hogy ott lapíts és megpróbálj megvédeni. Ha csak nem épp élet-halál harcot vívok, mint például tegnap este. Te segítettél, ugye?

- Csak a közelben lapítottam.

Közben odakint Doyle és Cordelia fojtat beszélgetést. Cordelia az asztalánál ül és kotorászik a táskájában.

- Szóval ő a vadász.

- Ő a mi Buffynk.

- Úgy néz, ki mint…

- Mint egy bolgár menekült?

- Mint akit megbántottak.

- Igen, ez sűrűn előfordul. Gyere.

- Hová megyünk?

- Jó darabig ellesznek egymással. Addig ihatunk egy capuchinot és megnézhetjük a Titanicot.

Bent még mindig vitatkoznak.

- Sajnálom, ha valamit elrontottam. De mi mást tehettem volna?

- Nem tudom, csak azt tudom, hogy amikor a közelemben vagy, akár látlak akár nem, érezlek, belül. És ez kikészít.

- Engem is.

- Ragaszkodjunk a tervhez. Tartsuk be a három lépés távolságot, adjunk magunknak annyi időt, hogy képesek legyünk…

- Felejteni?

- Igen, úgyhogy most megyek és elkezdek felejteni.

Buffy éppen a kilincset nyomja le mikor az ablak, betörik. Egy zöld démon érkezett, kezében egy díszes bárdal. Megtámadja a férfit. Angel hogy elkerülje az ütést, átgurul az asztal túl felére.   A zöld lény egy lépéssel hátrébb lép és elhajítja felé a bárdját.

- Angel!- Kiabálja Buffy kétségbeesetten. 

A férfi lebukik az asztal alá, a bárd belevágódik a falba. Buffy belerúg a démonba, az neki esik a falnak.

Odakint Cordéliáék éppen készülnek elmenni.

- Te is hallottad?- Kérdezi Doyle aggódva.

- Hát persze! Ez csak az Angel és Buffy show. Megbeszélik a nézeteltéréseiket, aztán rátérnek a lényegre.

- Nem kéne…- Erősködik Doyle, de szavába vág az ilyen téren mindentudó titkárnő.

- Olyasmibe dugni az orrunkat, amihez semmi közünk? Kösz, de nem.

Buffy és Angel még mindig küzd a szamuráj ellen. A harc egyre fokozódik. Angel átcsúszik a szoba másik felébe, ahol a démon kardja volt. Felveszi.

Közben Buffy nyakát megtalálja az ellenfél. Elkezdi fojtogatni a lányt. Mikor ezt Angel meglátja becsúszik a démon és Buffy közé és beledöfi kardját a démonba.

A szamuráj lenéz a szablyájára. Látja, hogy vére először fegyverére, majd a padlóra folyik. Hirtelen felkapja fejét. Ellenfeleire néz, és hatalmasat rúg beléjük. És kiugrik az ablakon. Buffy Angelre esik.

Miközben feltápászkodnak a földről egymásba, gabalyodnak.

Mereven bámulják egymást. Mikor kizökkennek egymás bűvöletéből Buffy töri meg a csendet.

- A barátod?

- Még sosem láttam.

- Ez meleg volt. Meg kéne ölnünk.

- Ráérek.

- Átöltözhetek valahol?

Buffy felhorkan. Ez kizökkenti Angelt gondolataiból. Teljesen beleélte magát. Persze nem volt nehéz neki, hiszen egyszer már átélte.

A férfi óvatosan kibújt a lány öleléséből. Felállt, odalép az ablakhoz. Kinyitja. A fejét már kidugta, mikor meghallotta, hogy a lány motyog valamit.

- Jó éjt… - Angel kiugrik az ablakon.- szeretlek. Remélem holnap is, eljössz.