Szenvedély. Hazudik

mindannyiunkban…

ötét szobában vagyunk. Az órák már réges- régen véget értek. Nem számít az idő, semmi sem számít, már minden mindegy.  A roló le van engedve, hogy egy napsugár se szűrődhessen be. A helységben a magány és a keserűség uralkodik. Az asztalon lévő lámpa felgyullad. Egy könyv becsukódik. Hallani, ahogy a poros asztalon csapódik.

Egy férfikéz tűnik fel a képzeletbeli mozivásznunkon, egy régi órát húz fel.- Klikk, klikk.- És az óra már a pontos időt mutatja. Reggel 8⁵³ percet.

A férfi, Angel- jelentése: hírnök. Egy vámpír, akit megátkozott egy cigány. A büntetése az volt, hogy visszakapta a lelkét, így míg él, emlékezik az áldozataira és arra mit tett velük.- leteszi az órát az asztalára. Észrevesz valami furcsát. Nézi, nézi, majd felötlik benne, mi van, ha, lejt a padló. Felvesz egy ceruzát, leteszi az asztalra. Az elgurul az asztal végéig és leesik.

Közben egy csinos fiatal lány néz be a szoba, belső üveg ablakán, és hátat fordít a mögötte álló munkatársának.

- Bemegyek hozzá.- jelentette ki a lány.

- Menjek én is?- a nő csak vállat von és belépett az ajtón.

- Szia.- Mondja Angel.

- Hogy vagy?- kérdezi a titkárnő.

- Mi történt, hogy amióta visszajöttem, mindenki ezt kérdezi?- Ez a mindenki csak két ember.

- Semmi… csak… mivel láttad Buffyt…

- Én csak azért mentem oda, hogy megvédjem! De nem avatkoztam közbe, nem is tudta, hogy ott vagyok.- Feleli a férfi indulatosan.

- Tényleg? Szóval elkerülted.- Jegyzi meg ironikusan a lány.

- Nézd! – a nő helyet foglal az előtte álló fotelben.- Buffy az életem része és ez már soha nem változik meg. De ő ember én meg… nem. És ezen nem változtathatunk. De jobb is, ha nem kavarjuk fel az állóvizet!

- Lehet, hogy neked jobb. De ha az én, ex-pasim visszajönne a városba, mindenhová követne, aztán köszönés nélkül lelépne én biztos, hogy… - elhallgat, és mire folytatná az ajtó felől, már érkezik is a válasz. 

- Szomorú lennél.- Ugye?

A hang irányába fordul mindenki, aki az irodában tartózkodott. Úgy néztek rá a most jövő nőre, mint, aki nem is ember. Ami egy kicsi részben igaz is volt, hiszen a lány természet feletti erővel bír.

- Buffy? Buffy!- és felugrik a székből.- Itt van a városban! Mi szél hozott, mi szél hozott erre?- Kíváncsiskodik a lány. A többiek a meglepetéstől szóhoz sem jutnak csak bambán, tátott szájjal állnak és bámulnak.

-   Az apámhoz jöttem. Gondoltam beugrom.- Hangzik kimérten a válasz.

Buffy egy „Vadász”, akiből minden generációban csak egy van. Aki szembeszáll a vámpírokkal, démonokkal és a sötétség más erőivel.

Szőke hajának két tincse hátul össze van fogva egy csattal. Hajának többi része lágyan omlik pulóverére. A fölső nyaka v alakban kivágott, de nem mélyen. Nadrágja és pulóvere is fekete.   A lány nem magas, úgy néz ki, mint egy átlagos lány. Bár egy kicsit nyúzott a kimerítő éjszakázásoktól.

- Ó micsoda meglepetés?- Folytatja a beszélgetést a titkárnő. Bár értelmes kérdések nem jutnak eszébe, na nem mintha annyira akart volna társalogni Buffyval, ezért csendben maradt és várta, hátha megkönnyítik dolgát a szobában még jelenlevők

- Hogy vagy Cordelia?- Kérdezi meg végül Buffy, bár egy cseppet sem érdekelte.  

Cordy, Buffyval még a gimnáziumban ismerkedett össze, mondhatni „baráti” viszonyban voltak, mígnem érettségi után el nem jött a városból, szerencsét próbálni színésznőként. Régen szuper-sznob volt, de most csak egy kicsit sznob. A Sunnydale High legnépszerűbb tanulója volt.

- Jól, én jól. Te?- Kérdezi az illem kedvéért Cordelia.

- Voltam jobban is.- Közben Angel felé irányítja tekintetét, és elejt pár villámló pillantást a férfi felé.

- Áhá. Ő Doyle- Fordul a mellette álló férfi felé.- látomásai vannak azokról, akik bajba kerültek.- Doyle félig ember félig démon. Apjától örökölte erejét. Nem szereti felvenni démon arcát, mert visszataszítónak tartja magát. Titkáról csak Angel tud.

- Nagyon örülök…

- Most pedig magatokra hagyunk benneteket.- Vág a szavába, Cordy és belekarolva a férfiba kivonszolja a szobából. Buffy becsukja mögöttük az üvegajtót.  

- Hát… ő… jó, hogy… Adhatok neked valamit?

- Mondjuk magyarázatot. Kinek képzeled magad, hogy besétálsz a városba, és mindenhova követsz. – Törnek ki Buffyból a súlyos szavak tömkelege.

- Sajnálom…

- Mi ez egy kínzás, amit csak nekem találtál ki?

- Nem akartalak kínozni…

- Te láthatsz engem, de én nem téged? Milyen játékot, játszunk?- Kiabál a férfival.

- Semmilyet! Én nem játszom. Megbirkóztam a döntéssel…

- Amit egyedül nélkülem hoztál meg!

- Azt próbáltam tenni, amit helyesnek gondoltam. Tudod, Buffy ez az egész nagyon bonyolult. Nagyon hosszú lenne elmagyarázni…

- A barátod látott a víziójában ezért Sunnydale-be jöttél!?- Veti oda, hirtelenséggel, és csodálkozik, mi ebben a bonyolult.

- Oké. Talán nem is olyan hosszú…

- Úgy érezted, hogy nem vagyok elég fontos, hogy elmondd, ott voltál?

- Próbálom megmagyarázni… Úgy éreztem, túl fontos vagy, hogy szóljak.

- Már nagylány vagyok. És nem egy középiskolás csitri. Sok minden történt amióta elmentél.- Még mindig nem tudja elhinni, hogy csak úgy otthagyta őt. Buffy alig tudja visszatartani könnyeit, ha erre gondol, de így, hogy itt áll előtte az, akit annyira szeret.

- Tudom! És tisztelem is.

- És nincs szükségem arra, hogy ott lapíts és megpróbálj megvédeni. Ha csak nem épp élet-halál harcot vívok, mint például tegnap este. Te segítettél, ugye?- Nyugszik meg egy kicsit és próbál emberi magyarázatot találni, a múlt este történtekre. Bár erre vajmi kevés esélye lehet.

- Csak a közelben lapítottam.

Közben odakint Doyle és Cordelia fojtat beszélgetést. Cordelia az asztalánál ül és kotorászik a táskájában. A férfi próbálja helyrerakni, az imént a szobában elhangzott. Doyle Cordy felé fordul, látható rajta, hogy érdeklődését felkeltette az imént megjelent nő, tehát tovább kíváncsiskodik.

- Szóval ő a vadász.

- Ő a mi Buffynk.- Cordeliát nem igazán hozzák lázba sem a történtek, sem Buffy. De Doyle tovább próbálkozik

- Úgy néz, ki mint…

- Mint egy bolgár menekült?- Fejezi be a férfi helyett a mondatot a nő.

- Mint akit megbántottak.- Találja végre ki mondanivalóját Doyle.

- Igen, ez sűrűn előfordul.- Gyere.

- Hová megyünk?

- Jó darabig ellesznek egymással. Addig ihatunk egy cappucinot és megnézhetjük a Titanicot.- Cordelia felveszi táskáját, megigazítja sminkjét és a haját és elindulnak kifelé.

Odabent egyre feszültebbé válik a levegő. Mint már megszokható volt. Buffy és Angel életét, mindig valami megzavarta. Hol egy lélekelvesztés, hol a lelkiismeret-furdalás, vagy egy démon, akit le kellet győzni, persze együttes erővel. Tehát ez volt a rossz oldala a kapcsolatuknak, de azért voltak szép perceik is.

- Sajnálom, ha valamit elrontottam. De mi mást tehettem volna?

- Nem tudom, csak azt tudom, hogy amikor a közelemben vagy, akár látlak akár nem, érezlek, belül. És ez kikészít.

- Engem is.

- Ragaszkodjunk a tervhez. Tartsuk be a három lépés távolságot, adjunk magunknak annyi időt, hogy képesek legyünk…

- Felejteni?

- Igen, úgyhogy most megyek és elkezdek felejteni.